Újságírónak hívja magát, természetesen sohasem volt az

2025. január 27. 12:53

Provokátor, bomlasztó, láttam már sok ilyet. Okosakat, ostobákat, meg sok ilyen középszerűt, akik nem az eszük, vagy az eszük hiánya miatt emelkednek ki.

2025. január 27. 12:53
null
Mező Gábor
Mező Gábor
Facebook

 „A gyűlölet prófétája. George Lazar. Jár egy piros pont Vujity Tvrtkonak. 
 Egyszer feltűnt az egyik dedikálásomon. A könyvhéten, ahol A tévé megszállását mutattuk be. Kivárta a sorát. Odajött, szokásom szerint felálltam, amikor kezet fogtunk. Cinikusan vigyorgott. »Felismer«, kérdezi. 

 Azon gondolkodtam, hogy esetleg volt már dedikálni. De remek az arcmemóriám. Felismerem azokat, akikkel már találkoztam.  »George Lazar« vagyok. Gondolkodtam, hogy kiről lehet szó. Aztán megcsillant a szeme. Akkor leesett. Ez ő. Az ördög kisstílű kiadásban.

  Ilyen lehetett Kutasi Kovács Lajos, »Denoix«, A sajtó megszállása című könyvem  bomlasztó-újságírója, ha feldühítették. Ő is Nyugaton mocskolódott, ő is a jobboldali, hazafias emigránsokat mocskolta. Elsősorban ez Lazar szakterülete, a kormány elleni hadjáraton túl. »Denoix« nyilasból lett kommunista besúgó, ez meg? Ki tudja, hogy micsoda.
 Újságírónak hívja magát, természetesen sohasem volt az. Provokátor, bomlasztó, láttam már sok ilyet. Okosakat, ostobákat, meg sok ilyen középszerűt, akik nem az eszük, vagy az eszük hiánya miatt emelkednek ki. ”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Vujity Tvrtko

Facebook

Idézőjel

Él az Egyesült Államokban, Kaliforniában egy magát újságírónak nevező ember, George Lazar.

Nyitókép: Mandiner /Ficsor Márton
 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
manitowoc
2025. január 28. 18:20
altercat1 2025. január 28. 01:05 Az én édesanyám évekkel ezelőtt elhunyt, azóta gyászoljuk. Remélem, a te anyád még él, és én ismeretlenül is csak jót kívánok neki. Még akkor is, ha a gyereke (te) bunkó és gyaláztosan kegyeletsértő az én elhunyt édesanyámmal. (:-(((((((((((((((((
Ez D-dúr és e-moll
2025. január 28. 17:43
"sordenara ---> Ez D-dúr és e-moll 2025. január 28. 17:13 Megtetted a magadét kicsi. Mezőt akkor és azután is jó olvasni, ahogy sorra leplezi le a mocsok kommunista gazembereket." Már akkor olvastam Mező cikkeit és azok alapjaikat adó tanulmányokat is, amikor még azt sem tudtad, hogy létezik olyan szerző, hogy Mező Gábor. Mező, míg volt mögötte tudományos háttér, ezekből dolgozott: www.hamvasintezet.hu/kategoria/kiadvanyok/arc-es-alarc/
Ez D-dúr és e-moll
2025. január 28. 04:03 Szerkesztve
"manitowoc ---> Ez D-dúr és e-moll 2025. január 27. 19:57 A történeti 'kutatásai' során Mező olykor hazugságot is alkalmaz..." Mező nem kutat semmit, ő nem történész, hanem újságíró. Mindazonáltal szerintem kimondottan hasznos munkát végzett, amíg a Hamvas Béla Intézet Arc és álarc című folyóiratában megjelent (a kommunista titkosszolgálatok tevékenységével foglalkozó) tudományos igényű tanulmányok tartalmát ültette át népszerű cikkekbe és közölte azokat a pestisracok.hu-n és más portálokon. Amikor szegény Hankiss Ágnes meghalt és a Hamvas Intézetet a Fidesz gyakorlatilag annullálta, Mező alól is kicsúszott a komoly szakmai bázis és kénytelen volt beállni a kormánypárti vonítókórusba...
Ez D-dúr és e-moll
2025. január 28. 03:35 Szerkesztve
"rizotto 2025. január 28. 01:52 'agyar-peter-a-nemzetronto ---> Ez D-dúr és e-moll Te mindenhol megjelensz, ahol valami kreténségről van szó. Ott érzed otthon magad.' ...szinte fáj az a sötétség és gonosz rosszindulat, ami árad belőle." Rizibizi! Te vagy a kedvencem! Nem elég, hogy elképesztően buta, kicsinyes, irigy, gyáva és rosszindulatú vagy, de még okoskodási kényszerben is szenvedsz. :-) Szerinted, mi a nagyobb defekt, ha én leírom egy kommentben a véleményemet, olvassa, aki olvassa, mindegy, én megtettem a magamét vagy az, hogy te ezt képtelen vagy feldolgozni, túllépni rajta és magadat leleplezve, lejáratva inszinuálni próbálsz? Tipikus kádári prolimentalitás, attól rettegsz, ha valaki nálad szabadabban gondolkozik, nyíltabban, logikusabban érvel, azzal a világodra tör, veszélyezteti azt a kis biztonságérzetet, amit az opportunizmusoddal, kis árulásaiddal megszereztél magadnak és belaktál. Miért nem jelentesz fel? Biztos van benne gyakorlatod, még a "régi szép" időkből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!